Építőművész MA

Offra Flóra

témavezető
Molnár Beáta
konzulens
Zétényi Zsófia
szakdolgozati konzulens
Simon Andrea
mestermunka
vadkemping a városban
Mestermunkám egy független előadóművészeti egyesület bizonytalan időintervallumra kialakított bázisának a megteremtése. Pillanatkép egy olyan helynek a megszületéséről, amelynek előképéül a már ismert és kedvelt, civil összefogások révén a város egy épp kihasználatlanul maradt pontján megvalósított, közösségeken alapuló központok, alkotóműhelyek szolgáltak. Ezek mintájára az egyesületi bázis a spontán építészet eszköztárából ismerős, sokszor rögtönzött, alternatív beavatkozások összeválogatásával a termékeny befejezetlenségnek teret biztosítva igyekszik a működéshez szükséges és elégséges feltételeket megteremteni.
szakdolgozat
Nyitott struktúrák
A dolgozat a különböző spontán, abból oldom meg, ami itt és most rendelkezésemre áll barkács-jellegű hozzáállások gondolkodásmódjának és eszközhasználatának műépítészetben való felbukkanását vizsgálja. Azt feltételezem, hogy a napjainkat meghatározó, kaotikusnak tűnő, rohamos sebességgel végbemenő globalizációs, hálózatosodási és technológiai folyamatok az építészeti eszköztárra is hatással vannak. Dolgozatomban a vélt vagy valós szükségességre megjelenő, a nyitottságot, töredékességet, befejezetlenséget az alkotás folyamatába tervezett módon integráló építészeti megoldásokat keresek, melyek az itt és most egyedülállóságának lenyomatát közvetítő spontán megoldások műépítészeti példáit valósítják meg. A kereséshez Umberto Eco „nyitott mű” koncepcióját használom fel.