Tanulmányom során a tér befogadásának lehetőségeivel foglalkozom. A térérzékelés általánosnak vélt és azon túlmutató tapasztalási formáit sorakoztattam fel, kiemelve a látás szerepét, amely mindennapjaink legfontosabbnak ítélt érzékszerve. Arra kerestem a választ, hogy az egyén, jelenlétén túl, észlelésének mely komponensei járulnak hozzá a valódi, maradandó térélmény létrehozásához? Kifejtésében a látássérült észlelést tartottam szem előtt, így a vizsgált építészeti példák esetén is, elsősorban a vizualitáson túli eszközökre fektettem hangsúlyt. A látás valóban dominál, de nem egyedüli. Épségének köszönhetően a testtudat kialakul, általa a mozgás ösztönössé válik, amely a térélmény alapjául szolgál. Ha a látás képessége nem adott, az ismeretlen környezettől való félelem gátat szab az önálló mozgásnak, így az észlelés nem fejlődik megfelelően. A térélmény tehát nem csak az egyén jelenlététől függ, hanem mozgásfejlődésétől, amely észlelését befolyásolja. Mozgásemlékezete teszi lehetővé a tér befogadását, amely az ingerfókuszú tervezéssel és az építészeti eszközök beemelésével tovább fokozható.