Tekinthető-e a fotográfus úgy, mint társadalmi és kulturális értelemben vett küszöbember? Egy liminális egyén, aki normákon és a konvenciókon kívül helyezkedik el. Tarthat- e a társadalom felé egy olyan tükröt, amelyben végig önmagára reflektál? A fotográfus által betöltött szerepköröket vizsgálom. Fotográfusként egy olyan hosszútávú projektre vállalkoztam, mely hatással van a mai napig alkotói attitűdömre és az énképemre. Mostanra szinte lehetetlennek tűnik a lezárás és az elengedés, asszimilációm szerves részét képezte a mindennapoknak. Minden vágyam és törekvésem célja a beilleszkedés volt, hogy partnerként s ne idegenként kezeljen a közösség ahová beilleszkedni próbáltam, mely közösségeben a szerepen és a lényem maga az ismeretlen. Ám az elfogadás pillanata katarzis helyett, még több félelmet váltott ki belőlem. Az addigi határozott fellépésem tétova lett, a saját valóságomat kérdőjeleztem meg. Jelen írásom kiinduló pontját az említett lélektani határátlépés ihlette. Úgy éreztem egy küszöbön állok valós, megélt az általam illúziónál szubjektív valóság között. Hirtelen egyszerre tartoztam mindenhová és sehová. Számomra fontos lett a fotográfusi szerep és hatásmechanizmusainak vizsgálata, így olyan feladatra vállalkoztam, melyben kifejtem a fotográfusi attitűd és egy azon személyen belüli személyiség az önazonosság felé való törekvéseit.