Dolgozatomban az emberi érzékeléssel és felfogással foglalkoztam, hogy miként is fogjuk fel, érzékeljük, értelmezzük az általunk valósnak vélt világot. Állításom szerint nekünk tervezőknek egy tervezési folyamat során fontos tisztában lenni az emberek érzelmi reakcióival, és a megalkotott végtermék, alkotás fogadtatásával. Ezért fontos feltenni azt a kérdést, hogy a valóságban, hogyan is jelenik meg az illúzió? Válaszomat az alkotás folyamata adja meg, ahol is egy gondolatból/ elképzelésből/érzetből születik meg egy fizikálisan megjelenített dolog. A semmiből lesz valami. Így az a tervezői kérdés kezdett el foglalkoztatni, hogyan lehet megérteni, valami megfoghatatlant, fogalmi dolgot és a design eszközeivel sokak számára egy kézzelfogható, tapintható üzenetté tenni? Azért is választottam mestermunkám témájának az illúziót, mert egy nehezen megfogalmazható, megfogható fogalom. Kihívásnak éreztem, hogy ebből a fogalomból kiindulva, egy olyan bútort tervezzek, ami egyszerre nyújt illúziót, de mégis a felhasználó személlyel folytatott ’kommunikációja’ során annak jelenlétét is megérteti, és a megfejtés pillanatában megtöri annak képét. A kommunikáció során folyamatos a felfedezés öröme, majd egy ’másik valóságba’ való belépésének élménye sodorja magával a megfejtőt. Én, mint tervező fontosnak tartom, hogy az általam tervezett tárgy, tárgyak a tervező nélkül is képesek legyenek mesélni magukról. Illetve nincs olyan téma, fogalom, megfoghatatlan tartalom, amit ne lehetne lefordítani a design eszközeivel és közel mindenki számára egy érthető üzenetté tenni. A dizájn egy olyan eszköz, ami által kommunikálni tudunk mi emberek szavak nélkül is, illetve a tárgy a felhasználóval.