Tárgyalkotás BA

Nagy Balázs

szakdolgozati konzulens
Schneider Ákos
szakos konzulens
Dezső Renáta
szakdolgozat
A Mesterséges Intelligencia mint Tervező
Dolgozatomban azt a kérdést szeretném feldolgozni, hogy a mesterséges intelligencia képes-e átvenni a tervezők szerepét, illetve ha át nem is tudja venni, akkor hogyan segítheti azoknak a munkáját. Az MI-t számos helyzetben alkalmazták kimagasló eredménnyel, így érthető, hogy a technológia teljesítményének fejlődése sokak számára már jelenleg is félelemkeltő. A tervezők mesterséges intelligencia használata által kialakult egyedi stílusa különböző irányzatokat nyitott meg a művészet számára, melyek futótűzként terjedtek el a kreatív iparban. Már nem az a kérdés, hogy helye van-e az MI-nek a tervezői szerepben, hanem az, hogy valójában mekkora ez a szerep. Dolgozatomban elsősorban azt szeretném elemezni, hogy jelenleg mire képes az MI és hogy a jövőben milyen szerepet tölthet be. Ezt a kérdést építészeti és tárgyalkotó design projektek bemutatásán, illetve az MI fejlődésének elemzésén keresztül fogom megvizsgálni. Emellett végigveszem azokat az MI technológiákat, amelyek jelenleg segítik a tervezők munkáját. Arra is kitérek, hogy miért válhat a mesterséges intelligencia sok esetben elengedhetetlen segédprogrammá.