Szakdolgozatomban a szégyen fenomenológiáját vizsgáltam, főként a művész reakcióján keresztül. A szégyen öntudatalakító hatása volt számomra különösen érdekes. Hipotézisem szerint az alkotás az újjászületés lehetőségét kínálja a művésznek és a műélvezőnek egyaránt, esetünkben a szégyen folyosóján keresztül. Felvetésem saját tapasztalatból ered, példáimat is az általam megéltek mentén sorakoztattam föl, úgy, mint az identitás, szakralitás által és a kisebbségként való megszégyenülés jelenségei. Főbb kérdésem, hogy mi adhat feloldozást e kínzó állapot alól, ami olyan észrevétlenül idomít bennünket.