Dolgozatomban a vizsgálataim általános célja, hogy a városfejlesztés demokratizálása során létrejött részvételi tervezés exkluzivitására helyezzem a hangsúlyt, rámutatva arra, hogy az emberek becsatolásának nehézsége és egyes csoportok elmulasztása, a tervezés során alkalmazható (kreatív) startégiákkal tompítható, ami hosszabb távon előkészítheti a participáción alapuló városstartégiát. Egy olyan fázisában tartunk a részvételi tervezés meghonosításában, ahol még bőven tudunk fejlődni. Egyre több, bevonáson alapuló projektek valósulnak meg a város szövetében, így egyre inkább gyorsan és hatékonyan kell választ találnunk a gócpontokra és fejleszteni azokat. A Public Partification, a részvételi tervezés és városrehabilitáció elméletének és kapcsolatának feltárása során, szakirodalmi szekunder elemzést helyezek a középpontba, majd külföldi előképekkel vezetem be és illusztrálom a fogalmakat, úgy mint gamifikáció, közösségi művészet, közösségfejlesztés, amelyek a fókuszpontjaimat adják majd a budapesti esettanulmányok során, ahol szakértői interjúkat is felhasználok. Az idő dilemmája, a részvételi tervezésbe integrált stratégiák dilemmája is egyben. A megbízások általánosan vett szűkös határideje befolyásolja a folyamatok komplex, intézményközi megoldások egymásra épülését és csökkentheti a bevonásban alkalmazott módszerek diverzitását, ami tompíthatja a folyamat és az eredmény inkluzivitását. A közösségépítés serkentően hat a tervezésre, szerepe lehet a különböző kulturális, társadalmi helyzetű csoportok közötti közeledés elősegítésében, a helyiek elköteleződésében és pozitív hatással lehet egy megvalósult projekt fenntarthatóságában. Ezért az esettanulmányok kiválasztásánál törekedtem a facilitátori szerepkör kétféle megjelenése, illetve az alulról és felülről jövő kezdeményezések összehasonlítására, melynek gerincét a bevonás folyamata és technikái adják, ahol közös pontokat keresek a vizsgálati szempontjaim alapján.