Szakdolgozatom célja, hogy alátámassza azt az elképzelést, hogy az ambient mint zenei műfaj és a gyorsabb tempójú tánczenei műfajok esztétikai jellege és ennek a két végletnek az ötvözése párhuzamba hozható a krónikus betegségekkel való együttélés kihívásaival. A fájdalommal és reménytelenséggel való folytonos küzdelem több hasonló fázison vezeti át a krónikus betegek tudat- és lelkiállapotát. Ezek között szinte kivétel nélkül minden betegnél megjelenik rövidebb-hosszabb időre a düh és az elfogadás stádiuma. E két, egymással ellentétes érzelmi reflexió jól megfeleltethető az elektronikus zene bizonyos műfajaival. Befogadóként a beteg feloldódhat a lelkiállapotának megfelelő zenében. Hallgatása közben erőteljesebben tudja megélni, és gyorsabban képes feldolgozni a tehetetlenségéből fakadó dühöt, illetve közelebb tud kerülni gyógyíthatatlansága, állandó fájdalma elfogadásához.