Szakdolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy hogyan viszonyulnak a kortárs dokumentumfilmek a valósághoz. Vizsgálódásom fókuszát a kortárs szituációs dokumentumfilmek képezik, amelyekben a valóság teremtett konstrukcióként, a kamera jelenléte által jön létre, a valóság garanciája pedig nem az alkotói beleavatkozás hiányában, hanem a valósághoz fűződő viszony transzparenciájában rejlik. A valóság filmművészeti reprezentációjának és filozófiai lehetőségeinek, a dokumentumfilmes valóság elméleti kereteinek, valamint a posztigazság jelenségnek rövid összegzése után áttérek a magyar dokumentumfilmezés azon korszakaira, amelynek lenyomatai a jelen dokumentumfilmjeiben is megtalálhatóak, így eljutva a kortárs tendenciák általános jellemzéséig. Megállapításaimat a dolgozat végén konkrét filmes példákkal ütköztetem a kortárs magyar dokumentumfilm elmúlt öt évének terméséből: Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban (2019), Révész Bálint Nagyi projekt (2017), és Visky Ábel Mesék a zárkából (2020) című dokumentumfilmjét elemzem.