Bánhegyesy Antal

Fotográfia MA

témavezető Gulyás Miklós

szakdolgozat
A rendszerváltás után Romániában több mint 3191 ortodox templom épült és több mint ezer áll ma építkezés alatt. Ez statisztikailag azt jelenti, hogy harminc év alatt minden második nap átadtak egy ortodox templomot Romániában. Dolgozatom célja e templomépítési láz mozgatórugóinak feltérképezése. Érdeklődésem középpontja és célja ennek a jelenségnek elsősorban ideólógiai megértése volt, amelynek során a legfontosabbnak tartottam a Román Ortodox Egyház, a román állam és a nemzeti identitás hármasságának összetett relációjának vizsgálatát.

szakdolgozat konzulensTillmann József

mestermunka
A rendszerváltás után Romániában több mint 4000 ortodox templom épült és több mint ezer áll ma építkezés alatt. Ez statisztikailag azt jelenti, hogy harminc év alatt minden második nap átadtak egy ortodox templomot Romániában. Ortodoxia sorozatom célja e templomépítési láz mozgatórugóinak feltérképezése. Érdeklődésem középpontja és célja ennek a jelenségnek elsősorban ideólógiai megértése volt, amelynek során a legfontosabbnak tartottam a Román Ortodox Egyház, a román állam és a nemzeti identitás hármasságának összetett relációjának vizsgálatát.

mestermunka konzulensKudász Gábor Arion