Kutatásomat a személyes és társadalomkritikai attítűd viszonyáról végzem. Miként, mennyire és hogyan lehet személyes élményeket társadalmi problémaként kivetíteni? Hogyan lehet hozzányúlni egy társadalmi problematikához, amellyel erős, személyes viszonyunk van? Lehet-e éles határt húzni a kettő közt? Szakdolgozatomban konkrét művészeket és műveket, közéleti személyiségek életét is elemzem. Aktuális témát vázol a dr. Geréb Ágnessel folytatott kutatásom. Kitérek arra is, hogy egy történelmi esemény, mint pl. a holokauszt milyen hatást gyakorol egy következő, vagy még eggyel későbbi generációra - akár áldozati, akár elkövetői oldalról, amely a maga személyes módján ezt kommunikálja is a társadalom felé - akár tudatos, akár tudattalan formában. Érdekel, hogy ez a hatás miként kerül feldolgozásra, hogyan és milyen médiumon keresztül kerül be a köztudatba, majd ez milyen hatást gyakorol arra a jövőben. Dolgozatom elkészítéséhez a művészet, orvoslás és szociológia szakirodalmait is használtam. Hipotézisem, hogy találok egy olyan művészi kifejezésmódot, amit meg tudok feleltetni a kutatni kívánt történetek feldolgozásának eszközeként közérthető és releváns módon. Mivel kutatásaim célja nem egy konkrét kérdés megválaszolása volt, hanem bizonyos viszonyok és kapcsolatok vizsgálata, konklúzióként kiemelném a családi hátterek, történelmi események egyvelegének fontosságát és meghatározó, befolyásoló erejét az egyénre, de leginkább a karrierként választott önkifejezés egyéni útjára. Az attitűd kifejezés bizonyos jelenségekhez való viszonyulást, magatartást jelent, ami akár perszonális akár csoportos formában is létezhet.