MOME DIPLOMA 2025 / Ferencz Karolina

Masterwork

Culture shock

The collection is a personal narrative exploring identity crisis and culture shock through Transylvania, Budapest, and London. The garments reflect stress, resistance, assimilation, and tradition’s deconstruction shaped by the cities’ emotional and environmental influences.

Thesis

The psychology of mobility in dress culture

The central theme of my thesis is the psychological effects of mobility in dress culture. I examine the tension between tradition and modernity, how dress is shaped by culture shock, how dressing becomes a form of defence for the individual, and the search for identity.

Supervisor

Tomcsányi Dóra

Masterwork consultant

Balázs Viola

Masterwork opponent

(Zsigmond Dóra)

Thesis consultant

Keszeg Anna PhD habil.

Thesis opponent

Kriston Lili

A szorongás fázisa a kollekció egyik legsűrűbb, leginkább érzelmileg telített állomása. Ebben az öltözékben a test és a rajta elhelyezkedő struktúrák között kialakuló viszony nem pusztán vizuális, hanem mélyen pszichológiai természetű.

A fűző itt nem a test esztétikai keretezésének eszköze, hanem egyfajta pszichés szorítás metaforája, a fojtogató alkalmazkodási kényszer, az ismeretlen kultúra nyomása, az elvárások, normák és sztereotípiák súlya, amelyek az egyén felsőtestére, vagyis a „legbeszédesebb” testrészére nehezednek. A mellkas, a váll, a hát és a derék mint közvetítő zónák itt a szorongás hordozófelületeivé válnak.

A népviseletből kiinduló forma ebben az öltözékben már nem felismerhetően tradicionális, de még hordozza annak kontúrjait. Nem díszítő vagy ünnepi, hanem korlátozó emlékké válik, a múlt hagyományai, bár erőt is adhatnak, egyúttal visszatartó erőként is hathatnak a modern térben.

A népviseletre való hivatkozás itt nem egyértelműen nosztalgikus, inkább ambivalens. A testhez való ragaszkodása, a fűzéssel történő lekötése azt a belső harcot mutatja meg, amikor az ember már elmozdulna, de még nem tud.

A fűzők szerkezete sűrű, rétegzett, és meghatározóan aszimmetrikus. A kompozíció nem kínál egyértelmű irányt, ehelyett a tekintetet ide-oda vezeti.

Hol egy váratlan átfűzés, hol egy meg-megtörő ív, egy deformált panel vagy váratlan szög vonja el a figyelmet. Ez a szem számára is zaklatott térkép leképezi a belső zaklatottságot, a kontroll hiányát, az irányvesztettséget, amely a kulturális sokk emocionális csúcspontját jelöli.

Az első öltözék a visszanyúlás az örökséghez, ennél a ruhadarabnál a népviselet nem konkrét elemeiben, hanem absztrahált sziluettként van jelen.

A második öltözék az asszimilációról szól, a hagyományos forma itt már nem stabil, hanem torzul.

A színek váltakozása, a bézs, fekete, szürke különböző rétegei az instabilitás és hullámzás kifejezése. A fűzők és az alapruha színei közti kontraszt a belső és külső világok feszültségét hangsúlyozza: ahogyan az egyén a külvilág elvárásaihoz próbál idomulni, miközben saját múltját, emlékeit és testélményét próbálja megőrizni.

A váltakozó tónusok, a sötétebb és világosabb felületek ritmusa vibráló, feszültséggel teli vizualitást eredményez, amely nem engedi nyugodni a tekintetet, épp úgy, ahogy a viselő sem talál belső egyensúlyt.

E motívumok visszatérése nem véletlenszerű, hanem azt jelzi, hogy a szorongás maga is ciklikus, ismétlődő jelenség – a kulturális sokk nem egyszeri esemény, hanem hullámzó folyamat, amely újra és újra visszatér, különböző formában. Az ember érezhet kulturális sokk hatást hazatérve a saját kultúrájával szemben is.

A fűző nemcsak körülöleli, hanem bezárja is a népviseleti forma maradványait – azok már nem lélegezhetnek szabadon, nem jelennek meg ünnepélyesen, hanem feszülten, szinte rejtőzködve húzódnak meg a struktúrák alatt.

A múlt itt még egyben van és próbál egy egységként, zártan, közel a testhez ragaszkodni az örökséghez.

Visszanyúlás az örökséghez, részlet

A múlt kimerevítésének jelképeként használtam bevarott domborítókat, az alap ruhában és a mellényen is, érzékeltetve hogy az öltözék ezáltal tartást ad, hordható érzést és biztonságot nyújt viselőjének.

Ez a vizuális és strukturális elnyomás a kulturális alkalmazkodás azon pontjára utal, amikor az egyén identitása funkcionálisan alárendelté válik az elvárások és túlélési stratégiák sűrű hálózatában.

Merevebb anyagokkal szemléltettem a biztos ponthoz való ragaszkodást.

Egy fekete alapruhához társul egy kecskebőrből készült mellény, amely ott van megszabva és szétnyitva, ahol az eredeti erdélyi mellény is szabásvonalat mutat.

Végül a káosz öltözéke a széthullás és újrarendeződés érzetét tematizálja.

A fűzések épp ezeken a pontokon futnak végig, vizuálisan és koncepcionálisan is kijelölve a kulturális és testi emlékezet határait.

A fragmentált sziluett, az eldolgozatlan szálak, az egymásra rétegződő fűzőelemek és a bővülő-szűkülő formák mind az identitás kontúrjainak szétcsúszását idézik meg.

Az ellenállás fázisa a kollekció egyik leginkább konfrontatív megnyilvánulása, itt az öltözék már nem a befelé fordulás terepe, hanem a külső világ elleni deklarált pozíció.

Káosz, részlet

Az örökséghez való visszanyúlás egy olyan stabil alapot nyújt, amelyhez mindig vissza lehet térni, így ebből kiindulva, ennek a formának különböző változataival haladtam tovább a tervezési folymataiban és utaltam vissza rá a következő öltözékeknél is.

A testet körülölelő struktúrák ebben az állapotban nemcsak tartanak, hanem védenek is.

A kollekció ezen pontján már nincs egyértelmű forma, nincs stabil struktúra – csak a mozgás, az átmenet és a bizonytalanság válik állandóvá.

A fűzőrészletek páncélszerű sűrűséggel rendeződnek egymás mellé, egy adott, szigorúan szerkesztett rendszerben, amely a test frontális zónáira fókuszál. A domborítások feszesek, határozott élekkel futnak végig a törzsön, és vizuálisan mintha egy kortárs vértezetként állnának a test előtt.

A fűzők hol fűzéssel, hol rejtett kapcsolódásokkal illeszkednek egymásba, ezáltal egy olyan mozaikszerű védelmi rendszer jön létre, amely bár egységesnek tűnik, mégis mutatja a bomlás, az instabilitás nyomait.

A fűzések nem zárják teljesen körbe a testet, annyira tartanak, amennyi szükséges a kontroll fenntartásához. Az egyén nem oldódik fel az új környezetben, de már nem is teljesen zárt, stratégiát épít az identitása megőrzésére.

A népviseleti forma ebben az öltözékben fragmentáltan, részlegesen jelenik meg. Nem a klasszikus kontúrok dominálnak, hanem azok torzított, lerövidített, újrakomponált változatai.

Az egyik ujja hiányzik, a sziluett aszimmetrikus, a ruha térbeli kompozíciója megbontja az eredeti egyensúlyt. A páncélszerűség nem az önazonosság stabilitásáról, hanem annak törékenységéről tanúskodik. A test látható, arra utalva, hogy nem rejthetjük el teljesen az identitásunkat.

Visszanyúlás az örökséghez, részlet

Minden, ami korábban zárt és értelmezett volt, itt újra nyitottá és kérdésessé válik.

Ellenállás, részlet

A forma áramvonalassá válik, mozgatja a szemet, és ezzel a beilleszkedés folyamatát érzékelteti. Anyagválasztásom a puplinra esett, lágyabb anyagot kerestem, melyet tűzésekkel és domborítóval formáltam az öltözékbe építve, a folyamat bemutatására.