Dolgozatom a sportfilmekben ábrázolt bántalmazó edzőkarakterek viselkedésének normalizálását mint jelenséget, és ezen belül kifejezetten az ezt elősegítő filmes eszközök használatát vizsgálja. Kutatásom hipotézise, hogy az abuzív edzői viselkedést idealizáló filmek tárgyiasítják, ezáltal eszközként kezelik a sportolókat, míg a toxikus edzői viselkedést az eredmény eléréséhez nélkülözhetelenként ábrázolják. A dolgozat célja felderíteni, mik azok a filmes eszközök, képi és narratív megoldások, amelyek megteremtik azt a légkört, mely a pszichológia kurrens állása szerint abuzív tetteket elfogadhatóként, vagy akár szükségesként mutatja be a sportfilmeken keresztül. Kutatásom során a kortárs filmművészetből négy filmalkotás kiemelt, és több filmrészlet kiegészítő példáján keresztül vizsgáltam a jelenséget. A dolgozatban szereplő edzők kortól függetlenül alá-fölérendeltségi viszonyban állnak sportolóikkal, a tanulmány fókuszában elsősorban azok az edzők állnak, akik visszaélnek helyzetükkel. A kutatásom végére arra a következtetésre jutottam, hogy a felvetésem valós probléma. A sport világát és a művészetet is körüllengi a diszfunkcionális életek ábrázolásának idealizálása. Az abuzív edzői viselkedést idealizáló filmben az edző-sportoló viszony a bántalmazó kapcsolatokra jellemző módon épül fel, és mint olyan, sokszor nem is engedi eszmélni a benne szereplőket, mely eszmélés hiányában a külső szemlélő számára is elfogadhatóvá válik a megtapasztalt viselkedés.