A diplomamunkámban a bevásárlóközpontokra nem, mint a kapitalista gazdasági berendezkedés és a túlfogyasztás fizikai megtestesítőire, hanem mint potenciális erőforrásokra tekintettem. Az épületállomány mennyisége és minősége ugyanis nem elhanyagolható, ha adaptív reuse-ról van szó. A szakdolgozatom egyik fő tanulsága, hogy a fogyasztás terei a történelem során mindig az adott kor társadalmi berendezkedésének, igényeinek és vágyott értékeinek tükrei voltak, amelyek befolyásolják a fogyasztói magatartást, és a fogyasztók maguk is alakítják ezeket a tereket. A bevásárlóközpontok elhanyagolhatatlan erőssége, hogy különböző közösségek és szubkultúrák kialakulásának helyszínei. Bár a közösségi élmények talán egyik legszemélytelenebb formájaként a közösségben való individuális passzív fogyasztás a legjellemzőbb tevékenység, úgy vélem, hogy ahogyan az eredeti pláza utópikus víziójában megjelentek, ezek a helyek valódi közösségi központokként is tudnak működni. Érdemes lenne ezt erősíteni bennük, és olyan funkciókkal kiegészíteni ezeket az épületeket, amelyek nem csak a passzív fogyasztásra, hanem a közösségben való aktív tevékenységre is lehetőséget adnak. Az épületek építészeti és funkcionális újragondolásához nem szükséges megvárni, amíg teljesen kiüresednek és elvesztik korábbi funkciójukat. Részletes elemzésük révén, a kor társadalmi és környezeti igényeinek figyelembevételével, az építészként törekednünk kell olyan értékek megfogalmazására és megtartására, amelyek új struktúrákkal kiegészítve elősegítik a jobb térhasználatokat és a funkciók reziliens beilleszkedését.