A mindennapi élet legtöbb szegmensét átjárják a különböző hálózati technológiák, eszközök. Digitális interfészek között élünk, mozgunk, így az alkotói folyamat, a tervezői eszköztár jelentős változásokon megy keresztül. Kutatásomban ezt a posztdigitális világot mint társadalmi és kulturális kontextus kezelem, kitérek az ezt prediktáló digitális kultúrára, valamint a dataizmusra mint adatcentrikus ideológiára. Ebben a miliőben a digitális adat egyszerre lehet médium, eszköz és üzenet. A tervező nem csak digitális eszközöket használ. Létrehozza és fejleszti is őket. Saját tervezési szisztémákkal, melyben már nem egy végleges alkotásról hoz döntéseket, hanem a lehetséges végeredmények mátrixát tervezi meg. Mindezek mentén arra a kérdésre keresem a választ, hogy a dataizmus, valamint a folyamatosan fejlődő digitális technológiák milyen tervezői kihívásokat, attitűdöt, eszköztárat feltételeznek például a kortárs (tágan értelmezett) tervezőgrafikában. Mindenekelőtt ennek területeit és határterületeit vizsgálom, a fluiditás jegyében azonban kutatásom középpontjában a digitális adatcentrikusság és a digitális technológiák definiálta tervezői folyamat, koncepció tettenérése, azok esetleges megkérdőjelezése áll. Elsősorban szakirodalom-feldolgozás és projektelemzések által. Esettanulmányokon keresztül külön kitérek a gyakorlati oldalra is, kiemelve például a különféle adatvizualizációs helyzeteket. Mindeközben olyan témákat érintek, mint a generatív művészet, a kreatív kódolás, az adat vezérelte művészet vagy éppen posztdigitális kultúra.