Nagy Fanni

Ékszertervezés és fémművesség MA
témavezető
Vági Flóra
mestermunka konzulens
Tóth Zoltán
mestermunka opponens
Tengely Nóra
szakdolgozati konzulens
Földi Eszter
szakdolgozati opponens
Kissné Budai Rtia
mestermunka

Egyszer majd

Az idő sosem áll meg, és a változás állandó. Alkotásom a múlandóságot, az életet és a változást kívánja megjeleníteni a szárazvirágokban és a kristályokban rejlő szimbolikával. A kiszáradt levelekből létrehozott háttérkép az álandóságot, míg a rajta elhelyezett brossok az emberi életében bekövetkező változásokat jelképezik. A brossok viselés közben folyamatosan átalakulnak, a kristályok lassan lekopnak, a szirmok töredeznek, az eredeti színek elöregednek. Az idő és a változás állandó, de az emberi életút eseményei, a test amelyben megéljük minden esetben más és más.
szakdolgozat

Gyász és elmúlás az ékszerművészetben

A megóvás és az elengedés művészete

Mestermunkám anyagkísérletként indult, vizsgálódásaim során pedig felfedeztem, hogy a növények és virágok elhervadásuk, vagyis haláluk után sem veszítenek bájukból. Az elhervadás létezésük természetes része, ezért elkerülhetetlen minden virág számára; azonban egy kis odafigyeléssel az ezekben rejlő szépségre is rálelhetünk. Ebből a gondolatmenetből alakult ki, hogy szakdolgozatomban a gyász és az elmúlás ékszerekben való kifejezését, feldolgozását tekintsem át a klasszikus gyászékszerektől a kortárs efemer ékszerekig. Olyan kérdésekre kerestem a választ, mint például: Hogyan alakultak ki a gyászékszerek, melyek eszünkbe jutnak a szó hallatán? Mire szolgáltak valójában a gyászékszerek? Hogyan alakult sorsuk az évszázadok során ezeknek a kifinomult tárgyaknak? Miben változott a művészeti és társadalmi hozzáállás az elmúlás gondolatához?