Régen utópiákat álmodtunk magunknak, ma már csak menekülő útvonalakat. Kínzó és csalódásokkal teli száz év kellett hozzá, de végül teljesen elaltattuk a politikai fantáziánkat, hogy a huszadik század lázálmaiból egy új, még borzongatóbb rémálomra ébredjünk. Meglep ezután még bárkit, hogy a valóságtól egyre távolabb sodródunk szoftveres, írott és celluloid világokba? Mindez mégis hiábavalónak tűnik, ha végül a képzelet és a valóság úgyis a disztópiák önbeteljesítő jóslatában fonódik össze.