Mestermunkám során a buszvégállomás elköltözésével kiüresedő szegedi Mars tér felszabadítása foglalkoztatott. A négy negyedes tér nagy részét a lebetonozott busz- és autó parkolók foglalták el, míg a tér másik két negyedét a nyüzsgő piac és az idejétmúlt diszkó. Legfontosabb eleme mégis az 1865-ben épült autóbusz-pályaudvar épülete. A programalkotás fő pillérei a kötődés iránti igény, a természetközeliség, a kézművesség és a tudásvágy. Ennek eszközei a gyakorlati tudás (műhely, tankert, közösségi kert); az elméleti tudás (szakkönyvtár, olvasó, előadó tér, workshopok) és a nagyméretű közpark, melyben a funkciók vegyülni és kapcsolódni tudnak. Az autóparkoló félig földbe süllyesztése jelölte ki a közösségi kert helyzetét, mely a park és az egyetem felé teraszos lépcsőzéssel fordul. A közösségi kert és a tér látogatóit egy fa, egy kerámia, egy textil műhely és szabadon használható tantermek támogatják a tanulásban és tudásmegosztásban. A megváltozott igények kiszolgálására a diszkó helyére egy gasztropiacot helyezek, mely nem csak az éjszakai órákra koncentrálódik, hanem egész nap teret ad a társasági életnek. A közösségi park központjában a buszvégállomás épülete áll, amely már közösségi nappaliként funkcionál. A fejépület egyaránt a tudásközpontja is a térnek, a műhelyek, a tankert és a közösségi kert szakkönyvtára, előadások és workshopok helyszíne, a helyiek népszerű találkozópontja. A kialakult többgenerációs közösségi tér hatására újra fellélegezhet a szegedi Mars tér.