„Kortárs festőművész vagyok”, olvashattuk 1998-ban Nagy Kriszta Lövölde téren kiállított plakátján, melyen a határozott kijelentés mellett maga a művész volt látható, a mainstream fehérnemű reklámok vizuális nyelve által diktált összes elvárásnak eleget téve. Dolgozatom kiindulópontjául az említett óriásplakát szolgál, melyet három főbb irányból közelítek meg. Elsőként szemügyre veszem a public art és a mainstream plakátkultúra műfaji sajátosságait magán hordozó mű köztérrel való viszonyát. Ezután a fókusz a plakát feminista olvasatainak ellentmondásokkal tarkított diskurzusára irányul. Végül – a plakát későbbi „remake”-jeinek tükrében – térek ki a művészi önreprezentáció és a vele párhuzamosan formálódó művészimázs vizsgálatára.