Sofia Coppola filmjeiben álomszerű hiperfeminin vizualitással segíti a kamasz lányokkal való azonosulást a néző számára. Ártatlannak tűnő képeit olyan sötét üzenetekkel állítja kontrasztba, amelyek rávilágítanak a fiatal lányok idealizált, és ezáltal dehumanizált szerepére a társadalomban. Szakdolgozatom célja annak a feminin tekinteteket stimuláló vizuális univerzumnak a megértése, mely Coppola számára lehetővé teszi a feminista üzenetek közvetítését. Ezt a rendezői missziót az Öngyilkos szüzek (The Virgin Suicides, 1999), Marie Antoinette (Marie Antoinette, 2006) és Priscilla (Priscilla, 2023) elemzésén keresztül mutatom be, amelyek mind a patriarchális társadalom által bebörtönzött serdülőkorú lány karakterét állítják a középpontba.