Czeglédi Mátyás

Média Intézet / Fotográfia BA
szakdolgozati konzulens
Zwickl András
szakos konzulens
Drégely Imre
szakdolgozati opponens
Horányi Attila
szakdolgozat

A MŰVÉSZETI ELVONULÁS LEHETŐSÉGEI A JELENKORI MAGYARORSZÁGON

Két fotográfiai művésztelep módszertani összehasonlítása

Ez a dolgozat a kollektív művészeti elvonulás lehetőségeivel foglalkozik a jelenkori Magyarországon, két intézményes példán keresztül, amelyek alapvetően a fotográfia műfajából indultak ki. Az intézményesség csak a szervezettségre vonatkozik, mind két esetben független és önálló egyesületről beszélhetünk. A kutatás célja, hogy bemutassa a helyszínváltozás hatását a művészekre és az alkotói folyamatra, illetve a különböző elvonulások módszertanát vizsgálja, összehasonlítva azokat. Írásomban arra keresem a választ, hogy milyen emberek járnak ilyen táborokba, hogyan épülnek fel a képzéseik és milyen programok, illetve előadások mentén szerveződnek. Továbbá érdekel még a szervezők motivációja, és hogy az előre meghatározott koncepció milyen módon alakítja a felépítést és a munkafolyamat végső kifutását. Egy általánosabb művészettörténeti áttekintéssel kezdem a művésztelepek fejlődését bemutatva, majd összehasonlítom a két példát.