Mestermunkám helyszíne a Százhalombatta Óvárosában található téglagyár és környezete, amely egykor Magyarország legeredményesebb üzemeként működött, mára azonban a technológiai fejlesztések hiánya miatt elavulttá vált, és funkcióját vesztette. Az elhagyatott téglagyári épület kérdésköre diplomamunkám alapját képezi, melyben a Téglagyári-völgy funkcióváltással történő hasznosítását tűztem ki célul. A létesítmény földszintjén a téglaégetésre szolgáló Hoffmann-típusú kemence helyezkedik el, amely nagymértékben determinálja az új felhasználás lehetőségét. A kamrákra osztott, önmagába visszatérő boltozatos csatorna kiváló adottságokkal rendelkezik a sötétet és hűvös helyet kedvelő gombák termesztésére. Ennek értelmében az égetőkemence épületének újrahasznosítását micélium biokompozittal kísérletező tudásközpont betelepítésével képzelem el, melynek nagy helyigénye ki tudja használni az ipari épület hatalmas tereit. Az égetőkemence felett elhelyezkedő két szintet, rendeltetésének átjárhatósága alapján három részre osztottam: publikus, fél-privát és privát funkciók. A Téglagyári-völgy közvetlen közelében található bronzkori földvár és vaskori sánc egyedülálló régészeti értéket képviselnek, nem beszélve a területen élő fokozottan védett növény- és állatfajokról. Ennek értelmében intenzív tájhasznosítást a volt téglagyári épületek helyén tervezek. A régi szabadtéri téglaszárító építmények helyét tápközegként szolgáló növénytermesztéssel helyettesítem. Továbbá a Sánc-hegy értékeinek bemutatására tanösvényt jelölök ki, mellyel felhívom a figyelmet a védendő fajokra és a természetvédelmi területekre, valamint elősegítem, hogy a lakosság újra élettel töltse meg a völgyet. A terület közvetlen kapcsolata a Dunával egy alternatív megközelítési lehetőséget kínál. Az egykor téglaszállításra telepített hajókikötő helyére személyi-és anyagszállításra alkalmas kikötőt tervezek, amely tovább növeli a térség látogatottságát és érdekes színfoltot visz a közlekedésbe.