Szakdolgozatommal szeretném bemutatni milyen perspektíva van a régi közlekedési infrastruktúrák és koncepciók fejlesztésében Európa nagyvárosaiban. Hipotézisem, miszerint a múltszázad tömegközlekedési formáiban van az egyik kulcsa a jövő élhető nagyvárosaihoz, azon a felismerésen alapszik, hogy a második világháború előtti metropoliszok közlekedés szervezésben elért eredményei nagyban fedik a korszerű urbanisztika célkitűzéseit. A címben szereplő "újrahasznosítás" itt a tömegközlekedés egészére vonatkozik; a huszadik század második felében folyamatosan leépülő, és az akkori korszellem által lenézett tömegközlekedés újra értékelésére utal a kortárs urbanisztikában. Kutatásom egy olyan vizsgamunka támogatásaként jön létre, melynek végeredménye egy olyan tömegközlekedési eszköz koncepciója amely, vagy egy meglévő infrastruktúrát gondol újra, vagy egy régebbi helyspecifikus közlekedési formát helyez új kontextusba. A majdani koncepcióm és így a szakdolgozat is olyan urbanisztikai, technikai és design megoldásokra fókuszál, amely illeszthető Európa nagyvárosainak jövőképébe (2050-ig bezárólag).