Domokos Kázmér

Építőművész MA
témavezető
Göde András
mestermunka

Borvízfürdő a Szent Anna téren

"A tér Tusnádfürdő történelmi központjában helyezkedik el, a fürdőváros sétálóutcájának déli végét alkotja. A teret három épület homlokzatai definiálják, ezek közül az egyik a fürdő helyszínéül szolgáló, az 1950-es években épült 4-es számú kantin épülete, ami az 1890-ben épült és 1914-ben leégett nagy gyógycsarnok megmaradt andezit pincéjére épült. A fürdőben való fürdés az emberi fiziológiát figyelembevéve történik. A fürdés folyamata, langyos fürdővel kezdődik, aztán meleggel és újra langyossal folytatódik, majd hideg fürdővel és végül a hőmérséklet-különbségek miatt átmozgatott érrendszer normalizálása érdekében pihenéssel fejeződik be. A fürdő épülete az épített és a természeti környezetet kiegészítve illeszkedik azokhoz. Nem szakítja meg a hegyoldal anyagfolytonosságát, a felszín alatt a hegy anyagából mesterségesen megformált terek alakít ki, míg a felszínen az erdő tereit alkotó élő fák mellett, az ember által megmunkált faszerkezetek formájában folytatja a völgy oldalán elterülő terek sorát. A két nagy szint két fürdőző attitűdöt tud kielégíteni, az alsó szint nyugodt elmélyült fürdőzést biztosít, míg a felszín nyitott terei szabadabb és mozgalmasabb „hangosabb” fürdőzésre ad lehetőséget. A medencék vizének hőmérséklete a felszínhez viszonyítva változik, a felszínen hideg vizűek, egy fél szinttel lentebb lanyos vizűek és a legmélyebben egy meleg vizű medence helyezkedik el. "
mestermunka konzulens
Guba Sándor
mestermunka opponens
Dévényi Tamás
szakdolgozat

Erdély egykori Gyöngye

Tusnádfürdő településalaktani vizsgálata az épített környezet és a természeti környezet viszonyában

Tusnádfürdő településének a kialakulására a legnagyobb hatással a körülötte lévő völgy volt. A völgy geológiájának és morfológiájának köszönhetően alakultak ki a borvízforrások. Ezen források jelenléte miatt tudott megtelepedni a fürdőkultúra a szorosban. A fürdőkultúra a domborzathoz és a környező erdőhöz igazodva az idők során kialakította a mai település szerkezetét. Szakdolgozatomban ezt a folymatot és a településszerkezet mai állapotát vizsgálom.
szakdolgozati konzulens
Haba Péter
szakdolgozati opponens
Kissné Budai Rita