Dolgozatommal célom, hogy elsajátítsak egy olyan átfogó szemléletmódot, ami intuitíven az emberi lét teljességét kívánja az építészeti tervezés középpontjába helyezni. Ehhez az 50-60-as évek humanizáló térelméleteit szemlélem, amikben a korszellemmel teljesen ellentétes térértelmezés bontakozik ki azzal a céllal, hogy jobban megismerje az ember mélyebb térigényeit. A dolgozatban felvázolt térelméletek szerint; amennyiben az építészeti térre úgy gondolunk mint ahol ember által létrehozott események zajlanak, és az emberben olyan lényt látunk amely testével folytonos kommunikációt létesít környezetével, akkor egyre közelebb kerülünk az autentikus térformálás lehetőségeihez és ezzel együtt az időtlen építészet példáihoz.