Dolgozatomban arra a kérdésre kerestem a választ Lukács Ágnes albumának elemzésén keresztül, hogy alkalmas-e a narratív, figurális ábrázolásmód a holokauszt képzőművészeti reprezentálására. Ezen kérdés megválaszolásához áttekintettem a vonatkozó nemzetközi és magyar szakirodalmat, megismertem a témában folyó kortárs diskurzusokat, személyes interjúkat készítettem, felkutattam, elemeztem és összehasonlítottam számos holokauszt-művészeti alkotást, megismertem Lukács Ágnes életútját és életművét. Kutatásom eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a különböző történeti időszakokban különböző ábrázolási módok voltak elismertek, de mára Saul Friedländer elmélete, mely szerint az esztétika, etika és történetiség hármasa egyformán fontos, vált nemcsak a történeti kutatások, hanem az ábrázolási kérdések origójává is. Vagyis az a korábbi distinkció, mely megkülönböztette a tanúságtételt a művészettől, a narratív megfogalmazást pedig a jelképes megfogalmazástól, ma már nem elsődleges jelentőségű. Ezért is övezi egyre növekvő érdeklődés Lukács Ágnes művészetét.