Balaskó Levente Márk

Architecture BA
thesis

Vertical Urn Burial as a Possible Alternative to Space-Consuming Horizontal Burial

In my thesis, I question the space-intensive horizontal burial method and instead propose the possibility of space-saving placement of vertically growing structures. Alongside a historical overview of burials, I examine alternative burial methods, focusing on the concept of verticality. I study the burial urn building of the San Cataldo Cemetery in Modena, an expansion project by Aldo Rossi.
consultant
Povedák István
consultant
Getto Tamás
A tervezési feladat egy kis alapterületű saroktelek kollégiumként való beépítése volt, amit a lakókörnyezetet ellátó funkcióval is bővíteni kellett. A különleges helyzetre született válasz egy visszahúzott zárt sorú beépítés, melynek piano nobile szintje a recepció és más közös- ségi funkciók ellátására szolgál, míg a feljebb lévő két szint a kollégium eszköztárával operál. A piano nobile visszahúzásával olyan helyzet alakul, ami a felső szintek kiugrasztásával fedett-nyitott teret eredményez, így a közvetlen lakókörnyezet is élvezheti a parkként szolgáló dinamikus tömegképzést.
Az indonéz pályázat során a tengerszint emelkedése volt a fő tervezési szempont, melyet a didaktikus és utópikus közhelyekkel szemben igyekeztünk megfogalmazni. Ebből határoztuk meg a fordított emlékmű gondolatát, amely a jövőben bekövetkező drasztikus tengerszint emelkedésnek állít emléket, de emellett fel is használja azt, hiszen míg a tengerszint a jelenlegi szinten van, fedett-nyitott térként bejárható, ha megemelkedik a vízállás, akkor pedig a tető válik lebegő platformmá, így az továbbra bejárható és megközelíthető marad. Az emlékmű nem kínál narratívát, csupán kész tények elé állítja a befogadót, kódolt értékítélettől mentesen.
Az építészeti otthontér áttervezésének esszenci- ája a Farkasdy Zoltán által meghatározott közép- folyosós struktúra visszaállítása. Ennek oka, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a középfolyosó megszüntetése közelekedési káoszt eredményez a hallgatókszámára, nincs artikulált közlekedő útvonal, helyette egymásba folyó munkaterek és közlekedők jellemzőek. A középfolyosó interpretációjában a falak nem teljes terjedel- mükben, csupán szakaszosan állnak vissza, így megmaradnak az áramló terek, az osztálytereket azonban beépített nagyméretű tárolószekrények határolják, így a közlekedés mellett az osztá- lyok határai is megfogalmazható. A középső traktus dedikált osztálytér helyett nappaliként funkcionál, aminek duplex terét beépítve egy tetőtér is hasznosulhat, a hely szűkösségére reflektálva. Ez a tér a félév során sok funkciót lát el, hiszen pihenésre, intenzív munkára és féléves prezentációra is alkalmas.
Az emlékház bővítése olyan funkciókat igényelt, amik sok szempontból meghatározták a terv előrehaladtát. A végső épületstruktúra egy alap- vetően a telket középen szétválasztó szemlélet mentén alakult ki. Ez alapján a telek utcafronthoz közelebb eső fele beépül, míg a hátsó traktus érintetlen marad. A két „világot” egy kapu nyitja össze, ami az U alakban lehatárolt beépítés mértani közepén tárul fel. Így a lehatároló épü- letekben kap helyet a diákszállás, a szaletli, az előadó és az abból nyíló fedett-nyitott söröző, illetve a foglalkozó. Az épületek a legkisebb környezeti terhelés miatt vert falból készültek, melyek falvastagsága olyan hőtehetetlenséget eredményez, hogy minimális hűtés-fűtés ele- gendő a megfelelő kondíciók kialakításához. A fűtést így szintén primitív, ún. hypocaust rendszer használatával oldottam meg. Az emlékház bő- vítés úgy szolgál ki minden elvárt igényt, hogy nem válik tolakodóvá, nem kokettál a meglévő emlékházzal sem.
A BA tanulmányok lezárásaképp az épület- hasznosítás és a reuse szellemében kezdődött meg a tervezési munka. Ennek részeként az Ulászló-Zsombolyai-Kökörcsin utcák ölelésé- ben helyezkedő saroktelket és annak közvet- len vonzáskörzetét megvizsgálva alakítottunk k tervezési vonalvezetéseket. A tervezés során alapvetően két szakirodalmi szövegre támasz- kodva alakítottam ki a módszertanomat. Az első Sztranyák Gergely Épületprotézis című dolgo- zata, amely a régi épületek ideiglenessel vagy toldott anyaggal való használhatóvá tétele és revitalizálása, a másik pedig Pier Vittorio Aurel és Martino Tattara Platforms című tanulmánya volt, melyek összegyúrva egy markáns épület- hasznosítási víziót rajzoltak ki. Ennek részeként a földtől elemelt magasföldszintes piros házat, és a talajszinthez képest 30 cm-el magasabb padlószintű „hosszúházat” platformokkal lehet inklúzivvá és akadálymentessé tenni. A koncep- ció a két pilléren igyekszik megtámaszkodni: a terekhez történő minimális hozzányúlással 21. századi infrastruktúrát teremteni és platformokka kiegyenlíteni a terep és a házak okozta kertkapcsolatról való leszakadást.