Az elmúlt időszakomban hatványozott gyorsulás eredményeképp kezdtem észlelni a hibákról való diskurzus fontosságát és azok megértését. Érdekelt, hogy honnan erednek, honnan jönnek, hogyan alkalmazzák a hibát, mint jelenséget. Ha az ember siet—már pedig siet—akkor halmozottan törnek rá a problémák az életben és a tervezésben egyaránt, amelyek kölcsönhatásából a kiszakadás lehetetlennek látszik és feszültséget generál. Mi a megoldás? Hogyan alkalmazzák mások a véletlenszerűséget és a hiba jelenségét a művészetben? Mikor barátkozzunk meg vele, és mikor törődjünk bele? Hol húzzuk meg határvonalat, ahol a hiba csak egy hiba, és nem egy morálisan rossz mintázat? Szakdolgozatomban a hiba kérdéskörével foglalkozom, megfigyeléseimet vizsgálom és fejtem ki, válaszokat keresve a hiba keletkezésére, művészeti szerepére. Számos példán keresztül szemléltetve, ezek utóhatásaira reagálok, amik hatalmas fordulatokat eredményezhetnek vagy éppen buktató jelzésekkel figyelmeztetnek a közelgő, radikális változásra.