A kollektív együttélési formák nem csak gazdasági előnyökkel járnak, tézisem szerint a megfelelően kialakított közösségi életmód emeli az egyének életminőségének színvonalát is. Feltételezem, hogy a megszokott társadalmi berendezkedés kapcsolati rendszerébe beiktatva, létre lehet hozni közösségeket, amikben a tagok osztoznak egymással a kollektív életmód nyújtotta előnyökön és hátrányokon. Ebbe a gondolatkísérletbe illeszkedik példaként a Miskolci Kollektív Ház, az 1970-es évek végén, fiatal építészek csoportosulásával létrejött lakóközösség, aminek történetén és működésén keresztül választ kaphatunk a felvetésre. Dolgozatomban a kollektív lakásforma releváns előfordulásainak bemutatása után a „miskolciak” közösségi életformáját vizsgálom három tematikus fókusz tükrében. Külön körbejárom a közösség működését, az ezt keretbe foglaló épület jellemzőit, valamint a kollektív munka ismérveit. Végül kísérletet teszek a három fókuszterület összefüggéseinek feltárására.