Szakdolgozatomban az idő és emberi érzékelés viszonyrendszerét vizsgálom. Alapvetően az foglalkoztat, hogy mit gondolunk egyénként és közösségi értelemben az időről. Hogyan tagoljuk, mennyire értjük az érzékelésünkben játszott szerepét? Milyen módon tudnánk tudatosabban gazdálkodni saját életidőnkkel, illetve hogyan válhat az idő egy építészeti eszközzé? A hipotézisem az, hogy amennyiben képesek vagyunk megérteni az idő és érzékelés relációit és időtudatunk egy magasabb szintre lép, akkor talán újragondolhatjuk és átformálhatjuk individuális szerepünket saját közösségeinkben, illetve komplexebben értelmezhetjük épített és természeti környezetünket is.