témavezető Máté Gábor DLA
szakdolgozat
Női fotóművészek önarcképei a családábrázolásban
Szakdolgozatomban olyan fotográfiákkal foglalkozom, amelyek úgy ábrázolják a családokat, rokonokat, hogy maga az alkotó is jelen van a képeken; ezen belül is célzottan a női fotóművészek jelenlétét vizsgálva, akik saját alkotásaik szereplői, résztvevői. Sally Mann, Tierney Gearon, Angela Strassheim, a fókuszban Elinor Carucci és Dita Pepe fotóművészek. Önarcképek, amelyek az alkotó számára olyan fontos témákat dolgoznak fel, mint az anyaság, házasság, szülő–gyermek kapcsolat.
szakdolgozat konzulensSzentpéteri Márton
mestermunka
Családkert
A család az első közösség, amelynek tagjai vagyunk születésünktől fogva. Mestermunkám középpontjában saját családom áll, melynek tükrében önmagamat is vizsgálom. Az érdekel és motivál témám során, hogy egy útját és identitását kereső fiatal felnőtt mit visz magával a családi értékrendből, illetve a kötődés, a szülői minta, a „sisterhood” és a családban betöltött szerepek és viszonyrendszerek hogyan alakítják az egyén jellemét és önismeretét. Célom érzékeltetni és bemutatni, hogy önmagunkat másokon keresztül is megtalálhatjuk.
mestermunka konzulensFátyol Viola