Média Intézet

  • animáció
  • fotográfia
  • média design
  • tervezőgrafika
  • Hegyi Olivér
  • Láng Orsolya
  • Rónyai Balázs Károly
  • Szénási Marcell
  • Varga Tímea Laura

Az egyensúly feltételezi a több dologból összeálló rendszer létét. Ha az egyensúly megbillen, valahol, valami túlsúlyba kerül, vagy veszít a súlyából. Ezek a billenések figyelmeztetnek többek között arra, hogy egy olyan erőtérben élünk, ami természete okán soha nem nyugszik.

A Média Intézet programjai ebben a folytonosan kibillenő világban látszólag az egyik legdinamikusabban változó és kulcsfontosságú szakmai területek párbeszédeit generálják.

Most az egyetemes tudás jelentősége értékesebbnek tűnik, mint valaha. Megszűnni látszanak a korábbi határok, és a tudásotok segítségével abban a bizonyos komplex rendszerben néha egyensúlyt teremthettek.

A kérdés, hogy ebben mi magunk milyen szerepet játszunk. A rátok bízott tudás nem létezik önmagában többé. A különböző emberi közösségek számára kínált válaszaitok – vagy éppen a kérdéseitek – reményeink szerint folytonos mozgásban tartják majd az egyensúlyát kereső világunkat. A közös felfedezéseink eredményei élettel tölthetik meg a következő évtizedeket, és mostantól már benneteket és a magatok köré épülő univerzumot segíthetik a saját egyensúly megtalálásában.

Szalontai Ábel
intézetigazgató

mediaint@mome.hu
  • oktatók
  • Balás Benedek
  • Balla Dóra
  • Bánóczki Tibor
  • Bodóczky Antal
  • Brovinszki László
  • Domonyi Rita
  • Drégely Imre
  • Erhardt Miklós
  • Fazakas Péter
  • Fábián Noémi
  • Fábics Natália
  • Fátyol Viola
  • Fülöp József
  • Gulyás Miklós
  • Hajnóczy Csaba
  • Hegyi Béla
  • Hermán Árpád
  • Martin Kollar
  • Kudász Gábor Arion
  • Jan Lavos
  • Marcell Tamás
  • Máté Gábor
  • Nagy László
  • Oravecz István
  • Pálfi György
  • Réthi Gábor
  • Ruttkay Zsófia
  • Sánta Balázs
  • Sipos Orsolya
  • Szalontai Ábel
  • Szirtes János
  • Tasnádi József
  • Ulrich Sára
  • Usher Richard
  • Vargha Balázs
  • Zsótér László
  • óraadók
  • Baranyai Csongor
  • Bethlenfalvy Ádám
  • Bodóczky István
  • Czakó Judit
  • Csáki László
  • Cseh Dániel
  • Drozsnyik Dávid
  • Mainz Mikkel Elkjaer
  • Fabricius Gábor
  • Falvay Miklós
  • Gálos Viktor
  • Gerber Pál
  • Gerhes Gábor
  • Gellér Judit
  • Glaser Katalin
  • Herrmann Géza
  • Huszár Dániel
  • Katyi Ádám
  • Kerékgyártó Yvonne
  • Martin Kollar
  • Kolozsi László
  • Kopper Judit
  • Lehotay Zoltán
  • Lukács Péter Benjámin
  • Magyarósi Éva
  • Nagy Ágoston
  • Nagy Lajos
  • Orosz Anna Ida
  • Ördögh László
  • Papp Károly
  • Pfisztner Gábor
  • Puklus Péter
  • Rév Marcell
  • Samu Bence
  • Sterk Barbara
  • Szederkényi Bella
  • Varsányi Ferenc
  • Vácz Péter
  • Zányi Tamás
© 2025 MOME