
szakdolgozat
A közterületek hangművészete
Szakdolgozatom a közterületeken megvalósított hangműveket vizsgálja. A dolgozat történeti áttekintéssel kezdődik, értelmezi a hangművészet fogalmát, és bemutatja az ezen belül kialakult hanginstalláció irányzatát. Előbb a művészet és a köztér összefüggésében, példákon keresztül, kategóriákra osztva mutatja be a műfajt, majd az elemzett műveken keresztül ismerteti a lehetséges technológiákat és módszereket.
konzulens
Tillmann József
mestermunka
Metszet
elektornikus zene, videó
A mű alapját természetben található, intenzív emberi jelenlétre utaló helyszíneken rögzített hangok adják. Dokumentálásra került a bősi vízerőmű, a kökényi szemétfeldolgozó és a komlói kőbánya. A hangminták számítógépes feldolgozásra kerültek, az így kialakított hanganyag alapvető célja az adott helyi viszonyokat feltérképező zene létrehozása négycsatornás hangrendszerre. A mű három elkülönülő, a helyszínekre külön-külön reflektáló részből áll. A munka tartalmazza még a kompozíció videókíséretének kidolgozását, melyhez fotószerű, hosszú állóképeket használtam.
témavezető
Hajnóczy Csaba








